A Pünkösdöt a hetek ünnepének (Páska szombatja utáni hetedik hetet követő nap) vagy az aratás ünnepének is nevezik. Logikusan a hét első napjára esett és az aratás isteni áldása iránt kifejezett örömünnep volt. Egyes értelmezések szerint a ház, ahol voltak akár a templom is lehetett, mert Lukács azt írja a 24:53-ban, hogy „mindig a templomban voltak, és áldották Istent.”, vagy valahol a közelében. A nyelveken szólással találkozunk még az Apostolok Cselekedeteiben és az első Korinthusi levélben is, bár sokak véleménye az, hogy itt egy egészen másról volt szó, mert itt az emberek által ismert idegen nyelven szóltak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése