Bár Jézus halálával kapcsolatos részleteket nem egységesen írják le az evangélisták, a „gyilkos” - Barabás - szabadon bocsátását, amiről Péter itt beszél mind a négy evangéliumban megtaláljuk.
6.Bibliaolvasó komment - Ap.Csel
Ap.Csel. 3:1-10
Az imádkozásra három időpont volt kijelölve: reggel, ami akkor a 3. óra volt, ma 9; délután az esti áldozat idején, ez a 9. óra volt, ma délután 3; és naplementekor. Az Ékes-kapuval csak itt találkozunk, és valójában nem is igazán tudják beazonosítani, hogy melyik kaput nevezhették így. Az viszont nagyon valószínű, hogy nem a templom épület bejárata volt - ahogyan azt sokszor ábrázolni szokták - sokkal inkább az egyik udvarból a másikba jártak át rajta.
5.Bibliaolvasó komment - Ap.Csel
Ap.Csel. 2:37-47
A kenyér megtörése alatt az Úrvacsorát kell érteni. Érdekes, hogy az első gyülekezetnél azt olvassuk, hogy minden nap és házanként tették meg ezt, amit manapság néhol hetente néhol meg csak havonta gyakorolnak.
4.Bibliaolvasó komment - Ap.Csel
Ap.Csel. 2:14-36
A nap harmadik órája a mai reggel kilencnek felel meg. A zsidók hasonló ünnepeken jellemzően 10 óráig még böjtöt tartottak, ezért volt kifejezetten furcsa, hogy valaki kilenckor már ittas lenne. Dávid kb. Kr.e (i.e.) 1000-ben halt meg, sírja (egy kő szarkofág síremlék) még mai napig megvan Jeruzsálemben.
3.Bibliaolvasó komment - Ap.Csel
Ap.Csel. 2:1-13
A Pünkösdöt a hetek ünnepének (Páska szombatja utáni hetedik hetet követő nap) vagy az aratás ünnepének is nevezik. Logikusan a hét első napjára esett és az aratás isteni áldása iránt kifejezett örömünnep volt. Egyes értelmezések szerint a ház, ahol voltak akár a templom is lehetett, mert Lukács azt írja a 24:53-ban, hogy „mindig a templomban voltak, és áldották Istent.”, vagy valahol a közelében. A nyelveken szólással találkozunk még az Apostolok Cselekedeteiben és az első Korinthusi levélben is, bár sokak véleménye az, hogy itt egy egészen másról volt szó, mert itt az emberek által ismert idegen nyelven szóltak.
2.Bibliaolvasó komment - Ap.Csel
Ap.Csel. 1:12-26
Péter ötletére, hogy válasszanak maguk közé egy tizenkettediket, sehol nem olvassuk, hogy Istentől vagy Jézustól származó utasítás lett volna. Sokkal valószínűbb, hogy Isten tervében ez a tizenkettedik Pál lett volna, és ez csupán Péter saját ötlete volt. Mátyásról itt olvasunk először és utoljára is - nincs is több Mátyás nevű személy a Bibliában. Hasonlóan itt olvasunk utoljára arról, hogy sorsot vetettek volna valaminek az eldöntésére. Ez az Ószövetségben Isten által elrendelt módja volt akaratának a kiderítésére. (4. Mózes 27:21; Józsúé 7:14)

1.Bibliaolvasó komment - Ap.Csel
Ap. Csel bevezető
Szerzője bár nem nevezi meg magát minden bizonnyal azonos azzal a Lukáccsal, aki az evangéliumot írta. Ő az egyetlen író a Bibliában, aki nem zsidó, hanem görög származású. A könyvet részben többes szám harmadik személyben („ők”) írja, de sok helyen úgy tűnik, hogy részese is volt az eseményeknek, mert többes szám első személyben ír („mi”). Keletkezése feltehetően a végén leírt események után nem sokkal (Kr. u. 62-63 tájékán) lehetett, bár egyes elemzők a késő 70-es éveket sem zárják ki. Címzettje Teofilus, azonos az evangéliummal, aki lehetett egy konkrét megrendelő nemesember, lehetett kitalált személy, de mivel a név jelentése „aki Istent szereti” lehet vannak olyan feltételezések is, hogy csupán irodalmi fogás, és valójában minden hívőnek írja Lukács. Könyve kb. 30 év eseményeit írja le. Sok mindenben találhatunk átfedést de kiegészítést is Pál leveleivel, illetve támpontot adhat egyes levelek keletkezési idejére, helyére.
Ap.Csel. 1:1-11
Érdekes az angyalok (két férfi) megszólítása: „Galileai férfiak”. Egyedül Júdás Iskáriótes volt nem galileai, ő viszont már nem volt közöttük. Az Úr Jézust egy felhő takarta el, talán nem véletlen párhuzam, hogy Isten is „felhőoszlopban” ment a nép előtt a pusztában.
Összefoglaló - 04. 22. Vasárnap
Ma Bálám történetéről beszéltünk - 4 Mózes 22.
Az egyik nagy tanulság, hogy Isten mindenhol ott van, és nem csak bennünket lát, hanem a gondolatainkat is ismeri. (Isten a második alkalommal elküldi Bálámot Bálákhoz, de figyelmezteti, csak azt mondja és tegye, amit Ő mond neki. Bálám ezt nagyon valószínű lazán vette, ezért állította meg őt Isten az úton.)elküldi
A másik, ha valamiban hibáztunk, legyünk képesek elismerni, és készek azt tenni, amit Isten vár tőlünk. (Bálám amikor megnyílt a szeme, és beszélt az angyallal, akkor belátta, hogy vétkezett, és felajánlotta, hogy visszafordul.)
A végén összefoglaltuk a tudnivalókat az új Bibliaolvasó kalauzunk könyvéről, az Apostolok Cselekedeteiről. Aki esetleg nem kapott útmutatót, az írjon vagy egy e-mailt vagy ide megjegyzésbe!
Tamás

Nyári tábor
Sziasztok!
www.szegybp.org
Az előzetes terveknek megfelelően már tele van a tábor! :):)
De azért még jut hely annak aki jönni akar!
Jelentkezés lapot és bővebb infót a Nyári gospell táborról itt találtok.
Réka
www.szegybp.org
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)